Zemplén útjain: Hejce

Hejce 276 lelket számláló csöppnyi falu a Zemplén nyugati lábánál, a Borsó-hegy és a Gergely-hegy ölelésében. 2006. január 19-ig nem is hallottam a faluról, számomra a szörnyű szlovák katonai repülőgép-szerencsétlenség tette ismerté. A falu fölött emelkedő, nehezen megközelíthető 800 méter magas Borsó hegynek ütközött a Kassára tartó katonai gép, negyvenkét katona vesztette életét. A katasztrófának csak egyetlen túlélője volt. Egy év múlva a kis falu minden lakosát kitüntette a szlovák honvédelmi miniszter az önzetlen mentési munkálatokért. A magyar és a szlovák honvédelmi minisztériumok még abban az évben egy két és fél méter magas gránittömböt állítottak a baleset helyszínén. Egy évvel később, emlékparkot alakítottak ki az obeliszk mellett, a negyvenkét kopjafán megtalálható az elhunyt szlovák katonák neve, fényképe és rendfokozata is.  2007. július 20-án – avatták fel a falu központjában megépített emlékművet, amelyet a galántai Szabó László szobrászművész alkotott. Ennél az emlékműnél emlékeznek meg minden év január 19-én.
Hejce egyik legkorábbi településünk, már 1009-ből van róla adat, ekkor I. István az általa alapított egri püspökségnek adományozta.
A 18. században Eszterházy Károly gróf, egri püspök copf stílusú kastélyt építtetett a faluban. A kastélyban 1950-52-ig katolikus papnevelő intézet, szeminárium működött, ma katolikus szeretetotthon.
Copf stílusú kastély
1991- től Nemzetközi Alkotótábor működik itt.
A Hejcére vezető útról szép kilátás nyílik a hegyekre. A falu utcái régi időket idéznek fel, gyönyörködve állok és nézem az egymás mellett sorakozó kisablakos házakat.  
A fésűsen beépült, keskeny épületek az utcafrontra - előkert nélkül - magas lábazatra emelték. Szinte kizárólag ilyen hosszú, kontyolt tetejű, oldaltornácos házak vannak a faluban. Sok közülük huszita jegyeket visel. A kis ablaknyílásokkal megtört, hófehér homlokzat puritán, egyetlen dísze a hit erejéről valló kereszt vagy kehely. Az épületeket gyakran pala vagy fémlemez fedi.
A falut a Szerencs patak szeli ketté. A patak fölött szép öreg barokk kőhidak ívelnek át. A falu rendezett, virágos, a polgármesteri hivatal frissen felújított.
Az ide látogatónak érdemes megnéznie a katolikus templomot,
Katolikus templom
a templomot óvó, XIV. századi gótikus erődfalat a lőrésekkel, a gyilokjárókkal és a kerek, toronyszerű bástyákkal, és a többszintes, ágas-bogas pincéket.
A Borsó-hegy oldalában magasodó Sólyom-kő nevezetű sziklacsoport tetejéről  remek kilátás nyílik a tájra.

Kapcsolódó cikkek

A Japán földrengés áldozatai emlékére
Általad álmodom álmaim/ még, megint és mindig,/ e belső egyetem kínjain,/ lelkem fájdalmas útjain.
Hosszas menetelés után megérkeztünk az emlékhelyhez. Szívszorító érzés volt. Csak álltam! Emlékezetemben felidéződtek a 2006. januári események...
Kedveljük Szegedet. Szeretünk a Széchenyi tér útjain sétálni, megnézni a tér épületeit, elmerengeni a történelmi pillanatokon.
József Attila 1937. december 3-án 19 óra 35 perckor a balatonszárszói állomáson öngyilkosságot követett el.
Egy érintésből meg lehet érezni, hogy az vajon egy erős ember érintése-e, vagy csak egy gyenge emberé.
Fotó: egy tengeralattjáróra szerelt periszkóp, amelyet az ügyeletes tiszt a fogantyúkkal körbe tud forgatni.
Nevüket a gitáros, Hitsugi találta ki, mondván olyan név kell nekik, ami a stílusukhoz (VK - visual kei) passzolva elrettenti az embereket.