Zemplén útjain: A borsó-hegyi emlékhely

A Balaton után a Zemplénben töltöttünk néhány napot. Szeretjük a hegyeket, gyakorlott túrázók vagyunk, sok hegyet megmásztunk már. A Borsó-hegyre lelkileg készültünk. Bevallom féltem, megrendítő lehet ott állni, ahol 42 ember vesztette el az életét, ahol oly sok anya, gyermek, feleség zokogott és nem volt képes elhinni, felfogni a felfoghatatlant, a megváltoztathatatlant, a negyvenkét fiatal férfi, békefenntartó katona halálát.
A Borsó-hegyre Hejcéről indultunk, a faluban tábla jelzi az irányt. A sorompóig kocsival mentünk, a sorompón túlra nem tanácsos behajtani, mert az utat az erdészet gyakran lezárja. A terep nem nehéz – a falutól kb. 7-, a sorompótól az emlékhelyig kb. 3 kilométer -. Szinte végig emelkedő, amelyben vannak meredekebb szakaszok is. A jelzések jól követhetőek. A túrautat néhol fenyők övezik, mi pedig mélyen belélegeztük az illatukat. Megnéztük a Fehérkút forrást 590 méteren és élvezettel ittunk a tiszta, hideg vízéből. A forrásnál van egy erdészház, valamint szabadtéri főzőhely, és padok is.

Hosszas menetelés után megérkeztünk az emlékhelyhez. Szívszorító érzés volt. Csak álltam! Emlékezetemben felidéződtek a 2006. januári események:

… Lezuhant egy szlovák katonai repülőgép. A hidegben, a hóban nehezen tudják megközelíteni. Az út járhatatlan, a Borsó-hegy védi a titkait. Negyvenkét ember, 42 fiatal életerős békét védő férfi…
… A gép Pristinából Kassára tartott, szlovák békefenntartó egység katonáit szállította. A szlovák határtól alig tíz kilométernyi távolságban, Hejce közelében a repülő süllyedni kezdett, majd a településtől hat kilométernyire eső, hétszáz méter magas Borsó-hegyre zuhant…
… A Borsó-hegy tetején a roncsok több órán át lángoltak. A helyszín közelébe jutó tűzoltók ölben vitt kézi palackokkal kezdték meg a roncsok oltását…
… A vizsgálatok megállapították, hogy a repülőgép katasztrófáját pilótahiba okozta.  Túl korán kezdték meg a süllyedést a kassai leszálláshoz, és 3 km-re-keletre eltértek a kijelölt, a Hernád folyó völgye fölötti útvonaltól és a Zempléni-hegység fölé sodródtak.
… A magasságmérő műszert nem kapcsolta be a pilóta, a gép a Hejce közeli Borsó-hegynek ütközött…
… A balesetnek egyetlen túlélője van… a becsapódáskor rövid időre elveszítette az eszméletét. Miután magához tért, mobiltelefonon felhívta feleségét Szlovákiában, majd a felesége értesítette a szlovák hatóságokat a repülőgép lezuhanásáról. A helyszínt először a szlovák mentőegységek érték el… A mentésben vállvetve, és csak a segítésre gondolva együtt dolgozott magyar és szlovák…

Sötétedik, de nem azért, mert este van, hanem mert hatalmas fekete felhők közelednek Kassa felöl.  Visszatérek a jelenhez és fotókat készítek. Nézem a letarolt csonka fákat, a feketére égett törzseket, a kidőlt fákra felerősített névtáblákat, az elégett gyertyákat, a virágokat. Olvasom a neveket, a születési éveket és számolgatom hány éves volt… Istenem, mennyi elvesztegetett élet… Alig éltek még… Fiatalok voltak…!
Lassan menni kell lefele, mert nyakunkon a vihar. Még felmásztunk a Sólyomkő sziklára. Magas meredek sziklafalai nagyon jó terepet kínálnak a mászás szerelmeseinek. A Sólyomkő sziklapárkányáról szép a panoráma, de sajnos most a felhők és a pára elrejtették előlünk.

Visszajövünk! - fogadtuk meg lefelé menet, mert a panorámát a szikláról és az Amadé vár romjait is látnunk kell!

Kapcsolódó cikkek

A Japán földrengés áldozatai emlékére
Hejce 276 lelket számláló csöppnyi falu a Zemplén nyugati lábánál, a Borsó-hegy és a Gergely-hegy ölelésében.
Általad álmodom álmaim/ még, megint és mindig,/ e belső egyetem kínjain,/ lelkem fájdalmas útjain.
A Szent György-hegy szinte kettéosztja a Tapolcai-medence területét és áll magányosan a medence közepén.
"...Minden tanúhegyről csodálatosan szép a kilátás a Tapolcai-medencére és a Balatonra, de a Haláp-hegyről a legszebb.
Egymagában áll a síkon mint valami őrszem. Tanúhegyként, évezredek óta őrzi a tájat.
A patakhoz mentünk; oda, ahol a végtelen felé szaladó víz állandóan felesel a simára mosott kövekkel.
... Elindultunk, hogy megnézzük a Tarpai hegyet. Én szkeptikus vagyok; - hegy az Alföldön? – gondolom kissé mosolyogva.