Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Kapcsolódó cikkek

Lankatag/ angyalok/ aléló/ sikolya./ Ilona,/ Ilona,/ Ilona,/ Ilona.
Fekete országot álmodtam én,/ Ahol minden fekete volt,/ Minden fekete, de nem csak kívül:/ Csontig, velőig fekete,
Egy törékeny, szőke asszony áll egy hatalmas ország elnöki palotájának erkélyén. Előtte százezres, rajongó, zokogó tömeg
A szamurájok rövid kardja, a katana kiegészítője, párja. Főként "segédkardként" funkcionált, vagy magában, beltéri harcoknál.
A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. (Fotón: Károlyi Amy és Weöres Sándor)
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:/ Egész világ nem a mi birtokunk;/ Fotón Csajághy Laura látható
Egyszer csak felugrik az öreg, s csapkodni kezdi a hátát. - Látja, édesapám, addig-addig...
Mint aki búcsúzik, beszélni/ akarok./ Itt éltem én, vér véretekből,/ magyarok.