Wakizashi (脇差)

Jeff Larsen's forged cable wakizashi

A wakizashi (japán kanjikkal írva: 脇差 ; jelentése: "oldalra tűzött kard" ) a japán kardok egy rövidebb típusa, amit főleg a feudális Japán szamurájai használtak.
Finoman ívelt pengéjének hossza 30-60 cm (1-2 shaku; 1 shaku ~ 31 cm). Általánosan 40-50 cm-es pengehosszal a fegyver teljes hossza 60-65 cm. A hosszabb példányokat "o-wakizashinak", a rövidebbeket "ko-wakizashinak" hívják. A feudális Japánban a wakizashi és a katana (60 cm-nél hosszabb pengéjű kard) együttes viselése - a daishō (~kb. "kicsi-nagy") -, hivatalosan is azt jelentette, hogy az illető egy szamuráj. Katanát ritkán hordtak magában. A wakizashi a katana kiegészítője, párja, nem csupán annak rövidebb változata, ugyanis eltérő lehet a kovácsolása és a keresztmetszete is. Mivel kisebb és vékonyabb is, a minősége is jobb, mert a vékonyabb acél jobban kovácsolható.

Ezt a kardtípust a XV.-XVI. század óta használják. Főként afféle "segédkardként" funkcionált, de használták akkor is, ha a harc szűk helyen folyt, a szamurájok ezzel könnyedén lefejezhették legyőzött ellenfelüket - vagy, ha szükséges volt, rituális öngyilkosságot is elkövetkettek vele.
Maga a szó nem mindig jelentett ilyen szigorúan meghatározott pengehosszt. A "wakizashi no katana" (~ kb. oldalba döfés karddal) kifejezés rövidítése, amit különböző hosszúságú segédkardok esetében is használtak. A legendás Edo-korszakban, 1638-ban Japán uralkodói megpróbálták szabályozni, hogy melyik társadalmi rétegek képviselői milyen hosszúságú kardot hordhatnak magukkal. Ekkor határozták meg hivatalosan a katana és a wakizashi hosszát.

"Vörös sárkány" wakizashi

Satō Kanzan A japán kard című könyvében úgy véli, a wakizashi annak köszönheti népszerűségét a hosszú kardokkal szemben, hogy alkalmasabb volt a beltéri harcra. Megemlíti azt a szokást, miszerint  ha beléptek egy kastélyba vagy palotába, a katanát az ajtóban kellett hagyni, de a wakizashit odabent is viselhették.
Míg a katanát csak a szamurájok hordhatták, addig a wakizashit (ko-wakizashit) chōninok (町人 ~kb. "városi ember" - főként kereskedők és kézművesek) is tarthatták maguknál. Szükségük is volt rá, ha útjuk során banditákba futottak.
A wakizashit a bal oldalon hordták egy övhöz (uwa-obi vagy himo) rögzítve, élével felfelé fordítva, hogy a kard kirántása és maga a vágás csupán egyetlen mozdulatot igényeljen. Akár egész nap, reggeltől estig viselték, míg a katana a mindennapokban gyakran az állványán maradt.

Ichimaru Gin (市丸 ギン) Shinsō (神鎗) nevű wakizashija a hazánkban is jól ismert és népszerű Bleach című anime sorozatból

Kapcsolódó cikkek

Az ádventi várakozás lényege...: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.
...Amíg nem tudod magad szeretni… amíg nem tudsz megbocsátani magadnak… amíg nem tudod azt mondani: “így vagyok teljes”.
Mi Atyánk, figyelsz? Fent a mennyben ülve,/ fordítsd le bús tekinteted, néped szól Hozzád fényedbe gyűlve.
Úr Jézusunk, mi Krisztusunk/ Áldjál minket!/ Bor, búzával, békességgel/ Látogass minket!
Igazi télben, amikor a kinti hőmérséklet nappal is minuszokat mutat, csodálatos élmény a ropogó hóban túrázni.
Mozart a színművet „német opera” alcímmel látta el. Az ősbemutató 1791. szeptember 30-án Bécsben volt.
Akkor is tél volt. December. Hideg, szürke, havas, ködös. A járókelők szorosabbra húzták a téli kabátjukat magukon.
"...szörnyűségesen csúf démonok gyülekeznek a fa előtt, a tisztáson. Mikor már jó sokan voltak, körbe letelepedtek, zajos mulatozásba kezdtek."