Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényűzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

Kapcsolódó cikkek

Egy gyermek éppen megszületni készült; így szólt Istenhez: - Holnap ha leküldesz a Földre, hogyan fogok ott élni...
Aki halott, megbocsát,/ ragyog az ég sátra./ Testvérek, ha túl leszünk,/ sohse nézünk hátra!
Hányszor fordul elő, hogy olyat mondasz hirtelen haragodban a gyerekednek, amit azonnal meg is bánsz?
Hinni valakinek, valakiben teljes valóddal, bízni megingathatatlanul abban, amit mond, aztán megtapasztalni, hogy a szavai és a tettei nincsenek egységben...
Elképzeljük a szoknyájuk szélét felemelve lépegető Brunszvik lányokat, akiket Beethoven a karján vezet.
1865-ben az alsóbb papi rendbe nyert felvételt, s ettől kezdve reverendába járt.
"...Nő vagyok, gondolkodó, versfaragó. Közéleti ember, és álmodozó. Álmodom, hogy az élet szépségét mindenki megismerheti, ha nyitott szemmel jár..."
Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, ... (Weöres Sándor fiatalkori képe)