Pilinszky János: Francia fogoly

A vers az életkép műfajt újítja meg. Kettős dráma zajlik. A fogolytáborból szökött francia rab és az emlékező drámája, aki a látott élménytől, az emberi esendőség és kiszolgáltatottság látványától nem tud szabadulni.

            Pilinszky János: Francia fogoly  

            Csak azt feledném, azt a franciát, kit
            hajnalfele a szállásunk előtt
            a hátsó udvar sűrüjében láttam
            lopódzani, hogy szinte földbe nőtt.
            Körülkutatva éppen visszanézett,
            s hogy végre biztos rejteket talált:
            övé lehet a zsákmánya egészen!
            Akármi lesz is, nem mozdul odább.

            S már ette is, már falta is a répát,
            mit úgy lophatott rongyai alatt.
            Nyers marharépát evett, de a torkán
            még alig ért le, jött is a falat;
            és undorral és gyönyörrel a nyelvén
            az édes étel úgy találkozott,
            mint telhetetlen testi mámorukban
            a boldogok és boldogtalanok!

            Csak azt a testet, reszkető lapockát,
            a csupa bőr és csupa csont kezet,
            a tenyerét, mely úgy tapadt a szájra
            és úgy adott, hogy maga is evett!
            Az egymás ellen keserülő szervek
            reménytelen és dühödt szégyenét,
            amint a végső összetartozást is
            önönmaguktól kell, hogy elvegyék!

            Az állatian makogó örömről
            a suta lábát ahogy lemaradt,
            és semmisülten kuporgott a testnek
            vad gyönyöre és gyötrelme alatt!
            A pillantását, - azt feledném egyszer!
            Ha fuldokolva is, de falt tovább,
            és egyre még, és mindegy már akármit,
            csak enni bármit, ezt-azt, önmagát!

            Minek folytassam? - Őrök jöttek érte;
            a szomszéd fogolytáborból szökött.
            S én bolyongok, mint akkor is a kertben
            az itthoni kert árnyai között.
            A jegyzetembe nézek és idézem:
            "Csak azt feledném, azt a franciát..."
            S a fülemből, a szememből, a számból
            a heves emlék forrón rámkiált:

            "Éhes vagyok!" - És egyszeriben érzem
            a halhatatlan éhséget, amit
            a nyomorult már réges-rég nem érez,
            se földi táplálék nem csillapít.
            Belőlem él! És egyre éhesebben!
            És egyre kevesebb vagyok neki!
            Ki el lett volna bármi eleségen:
            most már a szívemet követeli.

Kapcsolódó cikkek

A sanzon francia eredetű daltípus. Jellemzője a komoly mondanivaló, az igényes költői fogalmazás.
Kirajzolódom végleg a világból,/ mint csupasz falnak állított fogoly,/ külön kezel, kivételes magányban/ a tanuk nélkül dolgozó pokol.
Bátran viseld magányodat,/ én számon tartlak téged,/ ne hagyd a sorsod csillagokra,/ benned érjen a végzet.
A zseniális zeneszerzői ötletnek köszönhetően kiemelkedik Ravel alkotásai közül. Ennek ellenére (vagy épp ezért) Ravel önironikusan azt mondta...
...szoros fűző volt a női divat egyik legfontosabb kelléke. A szoknyák derékban szűkek voltak, s lefelé legyezőszerűen kiszélesedtek. (Fotó:Marguerite Durand)
Költészetének középpontjában az eredendő bűn és a halál áll. A magányból ki nem szabadulás, a reménytelenség foglalkoztatja.
Az ádventi várakozás lényege...: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.
Távol hazájától, Radnótinak a biztonságos támaszt Gyarmati Fanni jelentette. Őhozzá szálltak a gondolatai, róla vallottak az emlékek.