Nagy magyar költők élete: Babits Mihály

Ebben a házban született Babits Mihály Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos - költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja - , 1883. november 26-án született Szekszárdon, vallásos értelmiségi család gyermekeként. Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt, édesanyja a művelt, versszerető Kelemen Auróra. Az elemi iskolát Pesten és Pécsett végezte, a ciszterciek gimnáziumába. Ötödikes gimnazista volt, amikor édesapja meghalt. Édesanyja a két testvérrel visszaköltözött az anyai nagypapa szekszárdi házába. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett.  Az egyetemen Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. 1900-tól kezdett verseket írni, ekkor azonban még nem gondolt nyilvánosságra. A  diploma megszerzése után Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten tanított. Első művei  a Holnap című antológiában (1908) jelentek meg,  Fekete ország című versével nagy botrányt kavart.

Fekete ország

Fekete országot álmodtam én,
Ahol minden fekete volt,
Minden fekete, de nem csak kívül:
Csontig, velőig fekete,
Fekete
Fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
Fekete fák és fekete ház,
Fekete állat, fekete ember,
Fekete öröm, fekete gyász,
Fekete érc és fekete kő és
Fekete föld és fekete fák,
Fekete férfi, fekete nő és
Fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
Az anyagot, melylusta, tömör,
Fekete földbe, fekete hegybe
Csap csak a csákláyd, fúr be fúród:
S mélyre merítsd bár tintapatakját
Még feketébben árad, ömöl
Nézd a fű magját, nézd a fa makkját,
Gerle tojását, csíragolyót,
Fekete, fekete, fekete,
Fekete kelme, s fekete elme,
Fekete arc és fekete gond,
Fekete ér és fekete vér és
Fekete velő és fekete csont.
Más szín a napfény vendég-máza
A nap a színek piktora mind:
Fekete bellül a földnek váza,
Nem a fény festi a fekete színt
Karcsú sugárecsetével
Nem:
Fekete az anyag rejtett lelke,
Jaj,
Fekete, fekete, fekete.

1908-ban Itáliába utazott. Ekkor határozta el az Isteni színjáték lefordítását.
1909-ben jelenik meg első kötete; Levelek Iris koszorújából, 1911-ben második kötete; Herceg, hátha megjön a tél is, címmel.

Anyám nevére

Hajnalka volt az édesanyám,
hajnalra születtem én.
S lelkemben már ily fiatalon
nincs hajnal, semmi remény,
nincs hajnal, semmi vidámság,
nincs hajnal, nincsen öröm.
Hajnalka volt az édesanyám
s csak alkony az örököm.
Hajnalka volt az édesanyám:
Kedélybeteg, árva nő ma;
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly szomoru, néma:
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly hallgatag, árva:
Gyermekkoromba' - szegény fiú:
e házba valék bezárva.
Novemberben születtem én,
Hajnalka volt az anyám:
Ah, annyi gondja volt, szegény,
hogy gondolt volna reám?
Hogy gondolt volna fiára,
ki titkon búra hajolt?
(Hajnalka volt az anyja, de ő
November gyermeke volt.)
Síromra, ha meghalok, ez jön:
»Itt nyugszik az, ki nem élt:
Nem nyúlt az eléberakotthoz,
jöhetleneket remélt.
Világa nem a nap vala,
csak a kölcsönfényü hold:
Hajnalka volt az anyja - de ő
e hajnal alkonya volt.«
Itt nyugszom. Végre megnyugodtam
a hosszú szenvedés után.
Keserű lelkemet kiadtam
s mint dőlt fatörzs, fekszem sután.
Keserű lelkemet kiadtam,
mint fájó gennyet a beteg:
magamtól is védve maradtam:
akarva sem szenvedhetek.
Nincs jobb világ a másvilágnál,
a másvilágon nincs világ,
s nincs jobb világ a nincs-világnál,
mert féreg nélkül nincs virág.
Nincs jobb világ a nincs-világnál,
hol féreg van csak, nincs virág,
hol féreg nem kár, hogyha rágcsál.
hol féreg nem fáj, hogyha rág.
Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
koporsó kerít, néma ház.
Keserű lelkemet kiadtam
és nem boszant a léha gyász.
Nincs jobb világ a másvilágnál,
mely halkan létlen létre bont,
mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
s hol semmi érzés, semmi gond.
Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
és jobb a száraz, puszta csont
ez ideges, husos világnál,
mely oly keserves és bolond.

Szimbólumok
(Stanzák)


1. Ne mondj le semmiről.

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.

2. Szimbolum a holdvilágról.

Fenn sötét vízben arany csónak úszik
lenn arany vízben úszik barna csónak,
A menny párkányán amaz lengve kúszik
az rengve csúszik tetején a tónak.
Amaz ében egébe felbucsúzik
(mint multba emlék) meg sem áll a szónak,
mégis a vizet mind aranyba fösti,
mely lenn sötét csónakunkat füröszti.

3. Másik szimbolum.

(Új magyar költészet)

Én csöpp hazám! be messze vagy, be rejtett,
fény nélkül és magadban kushadó
a sors nagy árja féluton elejtett
s állsz mozdulatlan mint a lusta tó
lusta tó, melyet Isten is felejtett
nyúlsz Adriákig, bágyadt poshadó:
holt tükrödön, színjátszó síma márvány,
vigaszul villog sok beteg szivárvány.

4. Nunquam revertar.

Nunquam revertar - mondta Dante hajdan
nunquam revertar - mondanám bár én is
nunquam revertar - harci zivatarban
nunquam revertar - tömlöc éjjelén is
nunquam - legyen az Isten átka rajtam
revertar - bárha beledögleném is
üvölteném én is az ő helyébe'
nunquam revertar - századok fülébe!

5. Sárga lobogó.

Szálljon a lelkem sárga lobogóval
messze kerüljön minden gyáva bárka
szálljon a lelkem sárga lobogóval
s gyáva ha lát, legyen az arca sárga
szálljon a lelkem sárga lobogóval
feléd új kórok, új veszélyek árka,
szabad, magányos, bús, beteg hajóval
szálljon a lelkem sárga lobogóval.

Ballada Irisz fátyoláról

Megjön a tavasz tarkasága:
fehér pöttyök és piros pontok,
virágos fák, tavaszi gondok,
tavaszi sírok ciprusága,
fehér virág hull barna sárba,
szelet mond az alkonyi pír is;
halálvágy száll a bús muzsákba,
mikor
zöld köntösét cifrázza Irisz.
S megjön a nyárnak tarkasága:
poros utak, száraz porondok,
a kertkarókon piros gombok,
ezüst zápor piros rózsákra,
piros pipacs hullós virága;
minden virág lehull, ha nyíl is;
hajlós rozs érik a kaszákra,
mikor
meleg szemét kinyitja Irisz.
S megjön az ősznek tarkasága:
aranyos lombok, piros lombok,
gyümölcsös berkek, hangos dombok,
sápadt levelek ordas ága,
avarok zörgő pusztasága;
a kósza szél kacag is, sír is:
az estnek rögös ege sárga,
mikor
felhős fátyolát tépi Irisz.
Herceg! hátha megjön a tél is?
Lesz fehérsége, barnasága,
lesz jégvirágos tarkasága,
mikor
fehér gyászát felölti Irisz.

Kapcsolódó cikkek

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.
Kiemelkedő egyéniség, aki másként gondolkodik a szerelemről, pénzről, életről és halálról, másként szereti hazáját.
...De csak azt tanítja, aki igaz életet keres a versekben, nem kivételes perceket, ünnepi merengést vagy különcséget.
"...Baka István a mindenkori magyar költészet legjelentősebbjei közt találta meg a maga helyét.
A 20. század legsokoldalúbb költői közé tartozik. Szerinte a költőnek nem kell a világ dolgaiba beleszólnia.
A "Mama", síron túli engesztelő vers a halott anya ellen elkövetett vétségért. A pszichoanalízis során tudatosuló gyermekkori traumák...
Illés Gyula néven született, s párizsi emigrációja idején, 1925-ben jelentek meg első versei
"...Sokszor volt az az érzésem, amikor pódiumon álltam, hogy – tulajdonképpen Neked tapsolnak, csak ők nem tudják.”