Nagy magyar költők élete: Ady Endre

A partiumi Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családban. Édesapja diósadi Ady Lőrinc (1851–1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja tiszaeszlári Pásztor Mária (1858–1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Egy nővére (Ilona, aki még egyéves kora előtt meghalt) és egy öccse volt, Ady Lajos (1881–1940), aki magyar-latin szakos tanárként ábrándos nyelvészkedéssel nevüket Ond vezér nevéből eredeztette.
Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította írásra, olvasásra, számolásra, bibliai történetekre és zsoltáros énekekre. Szülei idővel gimnáziumba szánták, ez volt az oka, hogy tanulmányait 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt: az elemi befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában voltak saját bevallása szerint a legszörnyűbb diákévei amellett, hogy itt erősödött meg a fizikailag addig gyengécske gyerek, itt írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak, és ezekből az évekből származik barátsága Jászi Oszkárral, akivel együtt jártak hittanra. 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt, ahol 1896 júniusában jelesen érettségizett: csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. A liberális szellemű zilahi „ősi schóla” a szigorú szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára: itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni és itt váltak rendszeressé a szombat esti korcsmázások is; emellett itt érték első – iskolai – irodalmi, és szerelmi sikerei is, utóbbi F. Erzsike személyében, aki későbbi versei Zsókája lett. Itt ismerte meg Kun Bélát is, aki egy ideig privát tanítványa volt.
Édesapja a lecsúszott család újra-felemelkedésének lehetőségét: a leendő szolgabírót látta benne, ezért beíratták a debreceni jogakadémiára. A várost nem sikerült megszeretnie: szülei belegyezését megszerezve a második évre már a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután magánórákat adott. Temesvárról nagy betegen vitte édesanyja haza 1897 karácsonyán, ahonnan felgyógyulva utazott újra Budapestre a IV. félévre beiratkozni; azonban a többször is megküldött tandíj korhelyeskedésre elúszik: nem mert szülei szeme elé kerülni, ezért Zilahra utazik, ahol ügyvédbojtár lesz és egy barátjánál lakik: ezidőtájt születik meg egy önálló verseskötet kiadásának gondolata. Ősszel az egyetem folytatásának szándékával ismét Debrecenbe ment, azonban az előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). Előbb a Debreczeni Hírlap, majd 1899-től a ’48-as érzelmű, függetlenségi párti Debreczen című folyóirat „hivatásos” munkatársa lett; a soron következő félévre már be sem iratkozik, ezzel vége szakadt egyetemi karrierjének. Ugyanebben az évben megjelent első verses kötete, Versek címmel, aminek nem volt sikere.
1899 végén Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet volt ekkor. 1900 január elején a kormánypárti Szabadságnak lett a belső munkatársa: ezidőtájt ez volt Nagyvárad legtekintélyesebb és anyagilag legerősebb lapja. A társadalmi igazságtalanságról és a munkásnyomorról írt kritikus cikke 1901. április 22-én jelent meg a Friss újságban Egy kis séta címmel, amely azonban világnézeti ellenszenvet gerjeszt ellene lapjánál, így május 23-ától a lapversenytárs Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. Jó újságíróvá vált, magyar prózai stílusa itt fejlődött ki. Új verskötetet is kiadott 1903-ban Még egyszer címen, azonban ez is komolyabb visszhang nélkül maradt. Ady Nagyváradon bohém éjszakai életet élt, amelyben Halász Lajos és Szűts Dezső voltak állandó partnerei. Ehhez a városhoz kötődik az a végzetes szerelmi viszony is, amelynek következtében először elkapta a szifiliszt: erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában ír.
Életében az áttörést 1903 augusztusa hozta el: ekkor ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor Párizsban élt és látogatóba jött haza. Léda (Ady így nevezte őt el) lett a múzsája; az ugyanebben az évben megjelent Még egyszer című kötetében „A könnyek asszonya” című költeményt már ő ihlette. Lírai kibontakozásában Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-kapcsolat 9 évig tartott: 1903–1912-ig. Léda 1907-ben halott lánygyermeket hozott világra, vélhetőleg a költőtől. Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával.
Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után az ellenzéki Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költemény jelent meg az ő tollából. A rövid idővel a hazatérése után tartott választásokon a nemvárt ellenzéki siker - amely 30 év után váltotta a kormányzó Szabadelvű Pártot - a lapot kormánytényezővé tette azzal, hogy annak főszerkesztője, Vészi József a miniszterelnök sajtófőnöke lett. 1906-ban a Fejérváry-kormány lemondott, és mivel Ady pozíciót töltött be a darabontkormány mellett sajtótudósítóként, méltatlan támadások érték, ami elől előbb Érmindszentre, majd júniusban Párizsba „menekült”.
A második párizsi tartózkodása és a kapcsolódó földközi-tengeri utazás időszaka termékeny korszaka a költészetének. 1906-ban megjelent harmadik verskötete Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de a negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.
1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója volt. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták. A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta mennyire maradt el Magyarország a fejlett országok után, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.
A Lédával való szakítása után többnyire csak alkalmi nőkapcsolatai voltak. 1913. november 21-én a hűvösvölgyi Park Penzióban Balázs Béla mutatta be neki Dénes Zsófiát, a Párizsban élő fiatal újságírónőt, akivel gyorsan megkedvelték egymást, és akit a költő saját neve után Andreának nevezett el. A gyorsan kibontakozó szerelem hatására esküvőt fontolgattak, azonban Dénes Zsófia anyjának heves tiltakozása miatt a kézfogó elmaradt; a Becéző, simogató kezed és az Élet helyett órák című, a Ki látott engem? kötetben megjelent költeményei a Dénes Zsófia iránti érzései emlékei. 1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett.  Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak. 1915. március 27-én a lány apjának (Boncza Miklós, neje: törökfalvi Török Berta) beleegyezése nélkül összeházasodtak. Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.  Esküvői tanúik Vészi József és Ignotus-Veigelsberg Hugó voltak.
Az I. világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg; ez idő alatt nem közölt írásokat,  4 év hallgatás után 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén cím alatt. A kötetet Hatvany Lajos szerkesztette, aki „a kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele”, egyes verseket ki is hagyott.
Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady ettől igyekezett elhatárolni magát, noha harcos híve volt a polgári radikálisoknak, és „vezérének” nevezte Jászi Oszkárt. A Tisza-gyilkosság után szélütést kapott, ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Élete utolsó heteiben súlyos beteg volt, tüdőgyulladással küzdött: a Liget Szanatóriumban halt meg 1919. január 27-én, 41 évesen. Temetése január 29-én volt: koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Kunfi Zsigmond, Móricz Zsigmond, Vincze Sándor, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Pikler Gyula, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Kernstok Károly, Schöpflin Aladár és sok más közéleti személyiség mellett több ezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen fővel, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton át a Kerepesi temetőig.

Kapcsolódó cikkek

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.
Ady forradalmi verseinek és általában politikai költészetének jelentőségét elsőként (és máig tartó érvénnyel) a nagyszerű barát
Ady Endre magyarságversei keserű, átkozódó, ostorozó költemények, melyeket a nemzet féltése szült. (Ady utolsó fényképe)
"...Baka István a mindenkori magyar költészet legjelentősebbjei közt találta meg a maga helyét.
A "Mama", síron túli engesztelő vers a halott anya ellen elkövetett vétségért. A pszichoanalízis során tudatosuló gyermekkori traumák...
Illés Gyula néven született, s párizsi emigrációja idején, 1925-ben jelentek meg első versei
"Ady 1914 áprilisában meglátogatja Boncza Bertát, akivel 1911 óta leveleznek.
Kirajzolódom végleg a világból,/ mint csupasz falnak állított fogoly,/ külön kezel, kivételes magányban/ a tanuk nélkül dolgozó pokol.