Mochi (餅) - japán nyalánkság

A mochi (ejtsd.: "mocsi") egy japán desszertkülönlegesség, ami egy speciális ("nyúlós") rízsből készül. A rízst tésztává döngölik, és különböző alakúra formálják (általában gombóccá vagy kockává). Hasonló jellegű édességet készítenek még Hawaii-on, Koreában, Taiwanban és Kínában is.

Hagyományosan a mochi egész rízsszemekből készült, kemény, erőt igénylő munkafolyamat során. Japánban tartanak tradícionális mochi-püfölő ünnepet is, ez a mochitsuki.
A kifényezett rízsszemeket egy éjszakára beáztatják, majd megfőzik. Ezután egy hatalmas, fából készült mozsárba (usu) öntik, és egy hatalmas, nehéz, fa kalapácsal (kine) ütni kezdik. A művelethez legalább két ember szükséges: (legalább) egy kalapácsos, és egy másik, aki közben hajtogatja, forgatja és nedvesíti a masszát. Fontos, hogy tartsák az ütemet, nehogy balesetet okozzanak! (Ebben sokszor dobszó segíti őket.)
Ezután a ragacsos anyagot megformázzák, töltik.

Mochi döngölő "tánc" egy Mochitsuki fesztiválon:

Készítenek mochit egyfajta (édes) rízslisztből is, a Mochikoból. A lisztet vízzel keverik össze, míg fehér, ragadós tésztát kapnak, utána tűzhelyen vagy mikohullámú sütőben megfőzik, hogy jó nyúlós, és kissé áttetsző legyen. Utána egyenlő részekre osztják, és töltelékkel töltik, végül "gombóccá" formálják.

A mochinak számtalan felhasználási formája létezik a japán édességpiacon.
Wagashi (和菓子): tradícionális japán édesség. Jellegzetessége, hogy természetes növényi alapanyagokból készítik, és általában teával szervírozzák. Továbbá jellemző, hogy a természet harmóniáját,  szépségét tükrözik, és elnevezéseiket szinte előírásszerűen az ősi nyelvezetből kapják. Ennél fogva a wagashik neveit hagyományosan hyōgaijival (azaz jōyōgai - kevésbé ismert kanjival) szokás írni, amihez természetesen furigana (kis méretű kana leírás kajni jelek mellett vagy felett) "magyarázat" is dukál.
Dango (団子): töltelék nélküli, sült "gombócok", általában hármasával vagy négyesével (esetleg ötösével) pálcára tűzve, különböző öntetekkel, szószokkal tálalva. Szintén teával fogyasztandó. A képen látható a Hanami Dango, jellegzetes rózsaszín-fehér-zöld színősszeállításban, mely a Hanami, azaz a cseresznyevirágzás ünnepének hagyományos étele. Valamint megjegyezném, hogy a kifejezés, "Hana yori dango” (花より団子) - ami egy közismert dorama, azaz japán élőszereplős sorozat címe -, nagyjából annyit tesz: "inkább a dango, mint a virág", azaz inkább legyen valami hasznos, mint tetszetős.
Daifuku (大福): szó szerint annyit jelent "nagy szerencse". Puha, kerek mochi-falatok fehér- vagy édes, vörös, Azuki-babból készült töltelékkel (anko - 餡子). Kívül általában fehér, halvány zöld vagy  halvány rózsaszín. Két féle méretben szokták készíteni: pénzérme- és tenyérnyi nagyságúban. A töltelék lehet gyümölcsös vagy gyümölcsös-babos is. A külsejét szinte mindig kukorica- vagy burgonyakeményítő borítja, hogy ne ragadjanak egymáshoz. Eredeti neve "Harabuto mochi" (腹太餅), azaz "pocaknyi rízstorta" volt, a tölteléke miatt. Később "nagy pocak rízstorta" lett: Daifuku mochi (大腹餅). Mivel a japán nyelvben a Fuku (腹 - has) és a Fuku (福 - szerencse) szavakat ugyanúgy ejtik, később átkeresztelték, hogy szerencsét hozzon. A XVIII. század végén a daifuku nagy népszerűségre tett szert. Egyik különleges fajtája az Ichigo Daifuku (ichigo=eper), ami egy egész eperszemet tartalmaz.
Fagyi: a mochi "tésztába" kis fagylaltgombócokat csomagolnak. Japánban a Lotte cég kezdte tömegesen gyártani, Yukimi Daifuku( 雪見だいふく), azaz "hó-néző daifuku" néven, 1980-as évek elején. Napjainkban különöző méretekben, és ízekben kapható, és közkedvelt édesség.
Leves: a mochit előszeretettel használják levesekbe is, mint például az oshiruko vagy ozenzai leveshez, ami édes, azuki babból készül, és mochi darabokat is tesznek bele. A "Chikara udon", azaz "erő-udon" egy tésztaleves (az udon egyfajta tészta), melynek a tetejére sült  mochi kerül. A Zōni (雑煮 - gyakran o-zōni, jeletése kb. "keverék-főzet") pedig egy különleges újévi specialitás: ez a leves a mochi mellett tartalmaz még olyan zöldségeket, mint a répa, az édesburgonya, és a szeplőlapu, illetve vörös és fehér kamaboko-t (蒲鉾), ami tulajdonképpen egyfajta surimi, tehát halból készült húsipari termék. A zōni újévi fogyasztása a Muromachi-korszak (1336–1573) vége felé terjedt el.
További újévi ételek:
A kagami mochi (鏡餅 - "tükör-mochi") inkább dekoráció, mint édesség. Úgy készítik, hogy egy nagyobb "gombócra" egy kisebbet helyeznek, majd a tetejére egyfajta japán keserű narancsot tesznek. Az egész egy sanpō (三宝) nevezetű tákolmányon helyezkedik el, amit egy shihōbeni (四方紅) nevet viselő terítővel borítanak (hitük szerint ez évekig távol tartja a háztól a tűzvészt). Ezt aztán még tovább díszítik többek között például goheikkel (御幣), "villám" alakú papírkákkal. Az egésznek kemény szimbolikus háttere van, inkább nem folynék most bele, maradjon másra is hely. A dísz előbb-utóbb azonban étellé avanzsál, mégpedig egy kagami biraki (~ tükör nyitó) nevű szertartás keretei között, ami általában Január második szombatjára vagy vasárnapjára esik.
A kinako (黄粉) pedig a dango egyik formája, amit szintén az új év beköszöntével fogyasztanak, mégpedig a szerencse jegyében. Ezt az édességet sülés után vízbe mártják, majd cukor és szójaliszt (kinako) kerül rá.

Azoknak, akik szeretik, vagy csak kíváncsiak, és nem tudnak hozzájutni (sajnos idehaza elég nehéz), egy hihető daifuku receptet is találtam. Sajnos még nem volt alkalmam kipróbálni, de amint sikerül Mochikot szereznem, tuti, hogy teszek egy próbát! És majd lesz barackos, meggyes, mogyorókrémes, és paprikás-magyaros-kolbászos (természetesen ez utóbbit viccnek szántam :P). Sajnos némi kitapasztalást igényel, pl. hogy mennyi az "egy csésze", és hogy a mikrót mekkora hőfokra kell beállítani? De aki fincsi-mocsit akar, az biza' küzdjön meg érte! :P
Tehát, lássuk a receptet (kb. 10-12 darabhoz - fél fogamra sem elég *sóhaj*):

  • 1 csésze Mochiko
  • 1/4 csésze cukor
  • 2/3 csésze víz
  • 2-3 csepp ételszínezék, feltéve, hogy színesre szeretnénk
  • kukorica- vagy burgonyakeményítő az összetapadás ellen.
  • töltelék: hagyományosan anko, azaz vörösbabkrém, de tehetünk bele bármilyen krémet (pl. csoki, vanília, mogyoró) vagy gyümölcsöt (pl. epret, málnát, cseresznyét)

A Mochikot, a cukrot, a vizet, és ha teszünk bele, akkor az ételszínezéket is öntsük egy mikrózható tálba. Alaposan keverjük el, csomómentesre! A tál széléről kaparjuk le a masszát, amennyire csak lehet (ne legyen szétkenődve).
Vékonyan takarjuk le folpackkal, és két percre dobjuk a mikróba (elvileg kicsit meg kell, hogy dagadjon). Mikor kivesszük, keverjük meg ismét jó alaposan, hogy sehol ne maradhasson "nyers". Ezután tegyük vissza még egy percre. Ellenőrizzük, hogy a tészta összeesik-e mikor az ajtót kinyitjuk? Ha igen, az azt jelenti, hogy készen van. Ha nem, akkor adjunk neki még egy percet, és vizsgáljuk meg újra. Összesen kb. 4 perc az egész!

Ha a tészta elkészült, kaparjuk ki a tálból egy deszkára, amit előzőleg meghintettünk keményítővel. Hintsük meg a masszát is a keményítővel, és kissé lapítsuk ki (óvatosan, hiszen a tészta még meleg!). Vágjuk fel 10-12 szeletre. Minden kis szeletre tegyünk egy-egy teáskanálnyi tölteléket, hajtsuk rá a szelet peremeit, és dolgozzuk össze a széleket. Ügyeljünk, hogy sehol le maradjon lyuk, különben kifolyik! VIDEO (sajnos nem tudtam normálisan embeddelni :/)
Tulajdonképpen készen is vagyunk! Én azt hiszem, egy ültő helyemben felfalnám az egészet, de aki nem, az jó, ha becsomagolja őket egyenként folpackba! Ha nem teszi, megkeményednek. Ha meg egy kupacba csomagolja, összeragadhatnak. Áh, tárolni macerás, nincs mese, meg kell enni mind! ^ᴗ^
Ha valaki kipróbálta a receptet, feltétlenül kommentelje, hogy sikerült!

Zárszónak pedig íme pár pirospont a mochi javára:

  • vegetáriánusok is bátran tömhetik magukba
  • gluténmentes
  • szója sincs benne
  • elkészítéshez még csak konyha sem kell
  • hamar készen van
  • millióféle ízseítésben megálmodhatjuk
  • és ne feledjük, milyen ínycsiklandozóan KAWAII (cuki)! ^ᴗ^
     

Kapcsolódó cikkek

Kizárhatjuk-e annak lehetőségét, hogy bennünket is utolérjen a demencia? Sajnos nem teljesen. De sokat tehetünk...
E világon ha ütsz tanyát,/ hétszer szűljön meg az anyád!/ Egyszer szüljön égő házban,/ egyszer jeges áradásban,
A Hunyadi László az első olyan magyar opera, amely bemutatója 1844 - ben volt.
"...Amennyiben a szülő alkalomról alkalomra úgy inti le „eltűnt”, vagy éppen összetört játéka miatt dühöngő idősebb gyermekét, hogy „Okos enged, szamár szenved”,
Hejce 276 lelket számláló csöppnyi falu a Zemplén nyugati lábánál, a Borsó-hegy és a Gergely-hegy ölelésében.
...a somoskői vár a magyar–szlovák országhatárt jelző kerítés túloldalán, Somoskő település fölé magasodó vulkáni csúcson található, szlovák területen...
Arany János hároméves kisfiának írta Petőfi, Szalontára látogatva 1847 júniusában.
"A víz szalad, a kő marad, a kő marad."