Mikolai Bertics Mihály:Szóltam én már...

Szóltam én már szerelemről,
szóltam boldogságról,
nem volt más, mint sárga levél,
mely lehull az ágról.

Zengtem fénylő csillagomnak
földi üdvösségét.
Zsoltárfám is hervadó lomb,
mit a vihar tép szét.

Nótáztam ott, hol serlegből
születik az ihlet,
de az a dal borba fulladt,
nem ajkamhoz illett.

Recseg a lant, szakad a húr,
lángol templom, oltár.
Két szememnek, (világomnak)
szikrája te voltál.

Hadakozom jóval, rosszal,
jussom vagy, vérdíjam.
Nyomaszt álomadósságom,
(csak leróni bírjam).

Eldalolnám… el a régit,
(akárhogy is fáj ma):
akácot nem ölelheti
repkény helyett, mályva.

Egyedül ketten 10.oldal

Fotó:kepeslap.com/

Kapcsolódó cikkek

Már nem engedlek el,/ szikrádban kapaszkodok,/ foglyul ejtettem/ egy izzó pillanatot,
"…Csak a nyugalom/ s – ott vagy – Te, benne;/ benned mélységemnek/ végtelen csendje."/
Ajtódat nézed, hogy kulcs ne zárja,/ az első álomból mindig fölriadsz,/ - …jaj, zárt ajtóra ne érkezzen/ a távolból, várva-várt fiad…
Ó, úgy sóvárogtam,/ érted éjjelente,/ mint elveszett/ angyalarc után/ a havas téli táj.
...hamarosan megjelenik az ismert beregi (vásárosnaményi) író-költő, Mikolai Bertics Mihály 17. könyve, „Egyedül ketten” címmel.
Az egész világ/ kifosztott, meztelen;/ Vaj’ lesz-e, ki hallja/ erőtlen szavam?/ Keresztünkről már/ hiányzik a Krisztus./ Hol erény a vétek,/ a végzet ott írva van./
"...Szép esténk lesz-, szép, ha megöregszünk. Fésüld meg kócos hajamat…"
Festenél nekem/ képzeletvilágot?/ Királynőm lennél…/ Palotát… szépet,/ s én elhiszem majd-,/ el az egészet.