Mikolai Bertics Mihály: Visszatekintés

Látod?
A jégcsap-szavak
porceláncsendjében
Tejútnyi apró,
kristálymozaik-fény…

Hallod?
Ropogtatja a tél
a kihűlt éjszakák
sóhaj-emlékét,
s a szél
lassan behavazza az utat.
Hajnalra,
elfelejtett jégmezőkre
száműzi a képet,
amit
nyáron álmodtam neked:
lomb-rezzentő nyárfák,
mélyen bólintó fűzek,
libegő lepkék, kagylófüzérek,
sok-sok csobbanás.

Emlékszel?
Mezítláb csapkodtuk
a folyó fodrát,
- az alkony is ránk várt -
zizegett a sás…
eloltottuk a csillagokat.

A hóban
nincsenek nyomok,
az idő gondosan elsöpörte.
Nem vársz reám
…nincs egy árnyalak.

A jégcsap-szavak
porceláncsendjében
visszafordulok,
- visszafordulnék -,
hogy lássalak.

Egyedül ketten 14. oldal

Kapcsolódó cikkek

Már nem engedlek el,/ szikrádban kapaszkodok,/ foglyul ejtettem/ egy izzó pillanatot,
"…Csak a nyugalom/ s – ott vagy – Te, benne;/ benned mélységemnek/ végtelen csendje."/
Ajtódat nézed, hogy kulcs ne zárja,/ az első álomból mindig fölriadsz,/ - …jaj, zárt ajtóra ne érkezzen/ a távolból, várva-várt fiad…
Ó, úgy sóvárogtam,/ érted éjjelente,/ mint elveszett/ angyalarc után/ a havas téli táj.
...hamarosan megjelenik az ismert beregi (vásárosnaményi) író-költő, Mikolai Bertics Mihály 17. könyve, „Egyedül ketten” címmel.
Az egész világ/ kifosztott, meztelen;/ Vaj’ lesz-e, ki hallja/ erőtlen szavam?/ Keresztünkről már/ hiányzik a Krisztus./ Hol erény a vétek,/ a végzet ott írva van./
"...Szép esténk lesz-, szép, ha megöregszünk. Fésüld meg kócos hajamat…"
Festenél nekem/ képzeletvilágot?/ Királynőm lennél…/ Palotát… szépet,/ s én elhiszem majd-,/ el az egészet.