Mikolai Bertics Mihály: Papírhajók

Papír-hajócskák álmaim;
kecsesek, fehérek, szépek,
az alkonyat sziklazátonyán
csókszárnyú szeleket tépnek.

A rév, jaj, messze van nagyon,
partokon, sorsokon felül.
A habokba temetek százat,
néma mind, titokba merül.

És újabb hajócskák jönnek,
a tenger kegyetlen nagyon,
a boldogság ölelése fáj,
váltságdíj minden csónakom.

Döng a szirt, vad vize tombol,
szent álmok megváltása kín,
de hajtják a papírhajókat
szirén-moll szelek: vágyaim.

Konok daccal nézem a vészt,
és Isten-tagadva állok,
már csak a keresztről láthatom
magamat, és a világot.

 

Egyedül ketten verseskötet, 22. oldal

Kapcsolódó cikkek

Már nem engedlek el,/ szikrádban kapaszkodok,/ foglyul ejtettem/ egy izzó pillanatot,
"…Csak a nyugalom/ s – ott vagy – Te, benne;/ benned mélységemnek/ végtelen csendje."/
Ajtódat nézed, hogy kulcs ne zárja,/ az első álomból mindig fölriadsz,/ - …jaj, zárt ajtóra ne érkezzen/ a távolból, várva-várt fiad…
Ó, úgy sóvárogtam,/ érted éjjelente,/ mint elveszett/ angyalarc után/ a havas téli táj.
...hamarosan megjelenik az ismert beregi (vásárosnaményi) író-költő, Mikolai Bertics Mihály 17. könyve, „Egyedül ketten” címmel.
Az egész világ/ kifosztott, meztelen;/ Vaj’ lesz-e, ki hallja/ erőtlen szavam?/ Keresztünkről már/ hiányzik a Krisztus./ Hol erény a vétek,/ a végzet ott írva van./
"...Szép esténk lesz-, szép, ha megöregszünk. Fésüld meg kócos hajamat…"
Festenél nekem/ képzeletvilágot?/ Királynőm lennél…/ Palotát… szépet,/ s én elhiszem majd-,/ el az egészet.