Mikolai Bertics Mihály: Októberek

Tüzeket gyújtok;
keblem katlanában
vacog a hit.
Lassan úton ér
az istenek keze,
de a mélység
föl-, följebb kényszerít.

Istenek, csodák!
A szépség a szemnek,
a bor íze a szájnak
ad gyönyört.
A parancsolatok vésett köve
a pokol-tornácon összetört.
Mert névtelen holtak szemébe néztem,
kiknek gyilkosaik
még nem voltak képesek
megbocsátani.
Egy ünnep kellene -,
egyetlen nap,
s e lelkeket mélyen
belemártani.

Megállítani egy pillanatra
a hétköznapok robogását,
- ez a sok új ország, új király - .
Egy nap,
mikor a Fejedelmek Bölcs Ura
egy kis rendet csinál

Kapcsolódó cikkek

Már nem engedlek el,/ szikrádban kapaszkodok,/ foglyul ejtettem/ egy izzó pillanatot,
"…Csak a nyugalom/ s – ott vagy – Te, benne;/ benned mélységemnek/ végtelen csendje."/
Ajtódat nézed, hogy kulcs ne zárja,/ az első álomból mindig fölriadsz,/ - …jaj, zárt ajtóra ne érkezzen/ a távolból, várva-várt fiad…
Ó, úgy sóvárogtam,/ érted éjjelente,/ mint elveszett/ angyalarc után/ a havas téli táj.
...hamarosan megjelenik az ismert beregi (vásárosnaményi) író-költő, Mikolai Bertics Mihály 17. könyve, „Egyedül ketten” címmel.
Az egész világ/ kifosztott, meztelen;/ Vaj’ lesz-e, ki hallja/ erőtlen szavam?/ Keresztünkről már/ hiányzik a Krisztus./ Hol erény a vétek,/ a végzet ott írva van./
"...Szép esténk lesz-, szép, ha megöregszünk. Fésüld meg kócos hajamat…"
Festenél nekem/ képzeletvilágot?/ Királynőm lennél…/ Palotát… szépet,/ s én elhiszem majd-,/ el az egészet.