Mikolai Bertics Mihály: Most…

Oly csendes a világ
bennem, mint a tó,
mint lábujjhegyen lengő
szél, mely nyugtató,
s hullik… hullik fentről
a boldogságillat;
egy valóra vált álom,
a lüktető élet,
mely szívemig hat.

Ó, úgy sóvárogtam,
érted éjjelente,
mint elveszett
angyalarc után
a havas téli táj.
Jöjj s ölelj!
A Szaturnusz mögé
bújt már a Titán,
köntösén fényes gombok:
holdak, csillagok,
zsebében régi álmaink:
boldog-, s boldogtalanok.

Jöjj… ölelj,
nézz a szemembe!
Az átfázott évek után
bújj hozzám egy kicsit,
a fák között,
a fű tövében,
velem takarózni itt!

Mikolai Bertics Mihály / Egyedül ketten – 134. old.

Kapcsolódó cikkek

Már nem engedlek el,/ szikrádban kapaszkodok,/ foglyul ejtettem/ egy izzó pillanatot,
"…Csak a nyugalom/ s – ott vagy – Te, benne;/ benned mélységemnek/ végtelen csendje."/
Ajtódat nézed, hogy kulcs ne zárja,/ az első álomból mindig fölriadsz,/ - …jaj, zárt ajtóra ne érkezzen/ a távolból, várva-várt fiad…
...hamarosan megjelenik az ismert beregi (vásárosnaményi) író-költő, Mikolai Bertics Mihály 17. könyve, „Egyedül ketten” címmel.
Az egész világ/ kifosztott, meztelen;/ Vaj’ lesz-e, ki hallja/ erőtlen szavam?/ Keresztünkről már/ hiányzik a Krisztus./ Hol erény a vétek,/ a végzet ott írva van./
"...Szép esténk lesz-, szép, ha megöregszünk. Fésüld meg kócos hajamat…"
Festenél nekem/ képzeletvilágot?/ Királynőm lennél…/ Palotát… szépet,/ s én elhiszem majd-,/ el az egészet.
...A világgal jártunk egy utat, / mégis ráment kétharmad haza. / Hogy mi megy rá eztán, nem tudom, / de vihar-irammal megyünk nyugatra... /