Mikolai Bertics Mihály: Évfordulóra

Apám...

...míg küzdök a feledés ellen;
képedet kiszegelem
a frissen meszelt falra,
ajtómat tágasra nyitom,
amikor a zakatoló
hétköznapokból megjövök,
hogy olvadjon fel
e jég-Babilon
esendő lelkem ugarában,
ahova eltemettelek.

Ha gyermekem szemén át
nézel le rám s nevetsz,
úgy hajlok esti imára,
ahogy egykoron te hajoltál
zsenge életemre.
                                          Lázba szökken a homlokom,
                                          hideg ráz, égek, megfagyok;
                                          rádöbbenek, apám,
                                          mily' mélyen alszol,
                                          és én itt vagyok.

                                           Emlékszel?
                                           A zúgó patakban álltunk
                                           - áh, az öröklét -
                                           kértelek jöjj, s kövek legyünk.
                                           Te hatalmas sziklaként
                                           a föld alá gördültél,
                                           én szétszórt kavicsod lettem,
                                           kit sodor az ár
                                           e felszínes mederben.

Kapcsolódó cikkek

Már nem engedlek el,/ szikrádban kapaszkodok,/ foglyul ejtettem/ egy izzó pillanatot,
"…Csak a nyugalom/ s – ott vagy – Te, benne;/ benned mélységemnek/ végtelen csendje."/
Ajtódat nézed, hogy kulcs ne zárja,/ az első álomból mindig fölriadsz,/ - …jaj, zárt ajtóra ne érkezzen/ a távolból, várva-várt fiad…
Ó, úgy sóvárogtam,/ érted éjjelente,/ mint elveszett/ angyalarc után/ a havas téli táj.
...hamarosan megjelenik az ismert beregi (vásárosnaményi) író-költő, Mikolai Bertics Mihály 17. könyve, „Egyedül ketten” címmel.
Az egész világ/ kifosztott, meztelen;/ Vaj’ lesz-e, ki hallja/ erőtlen szavam?/ Keresztünkről már/ hiányzik a Krisztus./ Hol erény a vétek,/ a végzet ott írva van./
"...Szép esténk lesz-, szép, ha megöregszünk. Fésüld meg kócos hajamat…"
Festenél nekem/ képzeletvilágot?/ Királynőm lennél…/ Palotát… szépet,/ s én elhiszem majd-,/ el az egészet.