Mártonffy András: Viselkedészavar és szeretet

A gyerekek viselkedészavara sok család életét keseríti meg. A kezelés nehéz, a stressz óriási. A leghatékonyabb módszer - a PCIT - nem csodaszer, de működik.

Néhány évvel ezelőtt egy repülőtéren vártam a becsekkolásra, amikor megláttam egy hősies anyát a kisfiával. A gyerek első pillantásra nagyon élénknek tűnt, a másodikra nagyon rossznak. Aztán egy-két perc múlva világossá vált, hogy ennél többről van szó. Öt-hat éves lehetett, és láthatólag komoly viselkedészavara volt. A kisklapec egyetlen pillanatra sem maradt nyugton. Megállás nélkül föl-alá rohant, mindenhová felmászott, mindenhová bebújt, mindent megfogott, mindenhonnan leugrott. Hagoskodott, énekelt, táncolt. A figyelemhiányos hiperaktivitás minden tünetét produkálta.

Akkor is szeretlek!

A viselkedészavar nyilvánvaló volt, és láthatólag nem a mérsékelt esetek közé tartozott. Az anya viselkedésén jól észre lehetett venni, hogy döbbenetesen nagy rutinja van az ilyesmi elviselésében. Láthatólag nagyon szerette a kisfiát. Úgy, ahogy volt, a viselkedészavarával együtt. Minden egyes pillanatban szeretettel fordult a gyereke felé, még akkor is, amikor ez külső szemmel nézve szinte lehetetlennek tűnt.
Nem kiabált vele, nem próbált erővel fellépni, valószínűleg ő tudta a legjobban, hogy semmi értelme. Még akkor is megőrizte az önuralmát, amikor a kisfiú bemászott az üzemen kívüli csekkolópult melletti bőröndszállító szalag fekete és feneketlennek látszó üregébe.

A repülőtéren várakozók rosszalló pillantásait és okoskodó megjegyzéseit bölcs rezignáltsággal hagyta figyelmen kívül. Nem szólt vissza, nem veszekedett, nem magyarázkododtt. Tudta, hogy a legtöbb szemlélőnek fogalma sincs, milyen egy viselkedészavaros gyerekkel együtt élni. Tisztában volt vele, hogy csakis ő kerülhetne ki vesztesen egy ilyen szituációból. Egyetlen pillanatra sem adta föl a harcot: ahányszor a gyerek odaszaladt hozzá, szeretettel megölelte, és nem éreztette vele, hogy haragszik. És egyáltalán: minden mozdulatán látszott, és minden szaván hallatszott, hogy elfogadta a kisfiát olyannak, amilyen, és a semmi erő nem veheti rá, hogy megtagadja.
Azóta is sokat gondolok erre az esetre, gyakran eszembe jutnak azok a szülők, akiknek valamilyen viselkedészavar jutott osztályrészül. Az ő életük nagyon nehéz, és gyanítható, hogy senki más nem látja át, mi mindenen mennek keresztül nap mint nap.

Mi a viselkedészavar?

Minden gyerek szeret néha rosszalkodni, és eleve erős a kísértés, hogy ne azt csinálja, amit a szülei kérnek tőle. Viselkedészavarról akkor beszélhetünk, ha ezek a jelenségek hosszan és előre megjósolhatóan fennállnak, ha jelentősen áthágják a közösségben elfogadott viselkedési normákat, ha komoly nehézségeket okoznak a kommunikációban, ha fokozottan nehezítik a gyereknevelést, és ezáltal szenvedést okoznak a családban is.

Mivel az olyan fogalmak, mint a közösségi norma nagyon képlékenyek és relatívak, érdemesebb talán az alkalmazkodás oldaláról megközelíteni a viselkedészavarokat. Azt a gyereket nevezhetjük viselkedészavarosnak, aki nem tud adekvát módon alkalmazkodni az adott élethelyzethez, és ezért a viselkedése áthágja az általában elvárt szabályokat. Mint minden a világon, ez is fokozatokban létező jelenség.

A hiperaktivitás például jól példázza, hogy milyen sokféle megnyilvánulási formája lehet a viselkedészavaroknak, és hogy már maga a kategóriákba sorolás sem egyszerű. Van olyan gyerek, aki egyszerűen "túlmozgásos", és ez idegesíti a környezetét, de ez nem okoz komoly károkat neki és másoknak. Lehet, hogy felnőtt korában is megmarad. Ilyen esetekben nem is beszélünk viselkedészavarról. A komolyabb gondok akkor kezdődnek, amikor a rohangálás, bohóckodás, mászás, figyelemfelkeltés, toporzékolás áthág egy nehezen megfogalmazható határt.

A viselkedészavarok tünetei

Fontos tényezője például a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarnak, hogy a gyerek nem tud várni, nem képes késleltetni a számára kívánatos dolgok beteljsülését. Annyira impulzív, hogy szinte egyáltalán nem képes ellenállni a hirtelen ékező késztetéseknek. A csoki akkor is azonnal kell neki, ha később nagyobb darabot kaphatna, a játszótérre akkor is erőszakosan ki akar menni, ha éppen az ebéd közepén tart a család.

Az is beszédes jel, hogy az ilyen viselkedészavarban szenvedő gyerek csak nagyon rövid ideig tud koncentrálni. Szórakozott, elkalandozik a figyelme, elfelejti a feladatokat és a rövid távú terveket is. Ugyanakkor állandó figyelmet követel magának: nem bírja elviselni, ha akár egy rövid időre is elhanyagolják. Mindez részben azt is jelzi, hogy elképesztően nagy a szeretetigénye, és valahol a lelke mélyén attól retteg, hogy elutasítják, hogy egyedül marad.
Mindez gyakran együtt jelentkezik egy másik típusú viselkedészavarral, az ellenkező kihívó magatartással. Az ilyen viselkedési mintázatok jellemzője, hogy a gyerek dacosan ellenáll mindenféle utasításnak, szabotál minden kérést. Ez gyakran kifejezetten agresszív magatartással párosul, ami egészen a fizikai erőszakig terjedhet.

Tehetetlen pedagógusok

Az óvodák, iskolák persze nincsenek felkészülve az ilyesmire. A pedagógusok túlnyomó többsége képtelen kezelni a viselkedészavaros gyerekeket. Hogyan is kezelhetné őket, amikor nem képezték ki rá, és amikor eleve óriási osztálylétszámokkal kénytelen küszködni. Megvan neki a maga baja, így a viselkedészavaros gyerekeket előbb vagy utóbb eléri a neheztelés, esetleg a gyűlölet. Kirekesztődnek a közösségekből, megbélyegződnek, ami egyre csak ront az állapotukon, konfliktusokat generál az élet minden területén, és súlyosbítja a család szenedéseit.

A politikai korrektség kötelező szólamai természetesen semmit nem segítenek az ilyen helyzetekben. Egyetlen kezeletlen viselkedészavaros gyerek tünetei megakasztják a tanítási folyamatokat az osztályban, és szinte lehetetlenné teszik a hatékony oktatást. Az osztályban tanuló gyerekek idegesek, a tanár kikészül, a viselkedészavaros gyerek és szülei pedig állandó megbélyegzés közepette élik az életüket. Amikor ilyen súlyos és alapvető érdekellentétekről van szó, akkor kiderül, hogy két külön világ létezik. Az egyik a hivatalok és a politika szintjén megfogalmazott üres lózungok világa, a másik pedig a kérlelhetetlen mindennapi valóság.
A viselkedészavar valósága

A probléma kezelése a legtöbb érintett család számára szinte lehetetlennek tűnik. A szülők egy idő után kimerülnek, elveszítik a normális életbe vetett hitüket. A gyerek csupa negatív visszajelzést kap: kiabálást, leszúrást, végül pedig reménytelen lemondást. A hagyományos pszichoterápia a viselkedészavarok esetében nem túl hatékony, az iskola pedig természetesen tehetetlen.
Ha ez az állapot hosszú távon is fennáll, annal pusztító következményei lehetnek a családra, és mentálhigiénésproblémákat vetnek föl a társadalom szemszögéből is. A kezeletlen viselkedészavarok ugyanis a sokszor egyre csak romlanak. Ahogy nő a gyerek, fennáll a veszélye, hogy egyre veszélyesebb viselkedésformákat vesz föl: agresszívabb lesz, kiszolgáltatottá válik a különböző függőségek felé, és másokat is veszélyeztethet. Nem ritkán a kamaszkorral elérkezik az első rendőrségi ügyek ideje is.

Külön említést érdemel az a jelenség, hogy sok szülő nagyon rosszul reagál a viselkedészavarok tüneteire. A gyerekeket sújtó családon belüli erőszak egy részét a viselkedészavar által végsőkig hergelt szülők követik el. A szokásos terápiák és megbeszélős csoportok ilyenkor nehezebben működnek, mint máskor. A visszaesési arány sajnos magas. Azok a viselkedészavaros gyerekeiket bántalmazó szülők viszont, akik PCIT-kiképzést kapnak, jelentősen ritkábban követnek el ismételten erőszakot a gyerek ellen.

Mi az a PCIT?

A viselkedészavar kezelése az 1990-es évek óta új utakat is keres. Ennek az egyik leginkább sikertörténetnek neveztehő példája a nehezen lefordítható PCIT, a Parent-Child Interaction Therapy. Arra tervezték, hogy kettő-hét éves, viselkedészavaros gyerekek szüleit megtanítsák gyógyító módon kommunikálni a saját gyerekükkel. Ha szó szerint akarjuk átültetni magyarra, akkor a többszörös kötőjelekkel és latin szavakkal megterhelt szülő-gyermek-interakciós terápia nevet kapjuk. Jobban járunk, ha inkább körülírjuk.

Ehhez képzeljünk el egy ötéves kisfiút - fiúknál gyakoribb ez a fajta viselkedészavar - amint a szülei este le akarják ültetni vacsorázni. Nevezzük mondjuk Petinek. Amikor a mamája rá akarja vanni, hogy tegye le a játékait, és menjen a konyhába, Peti előveszi a legrosszabb énjét. A viselkedészavar a maga meztelen valóságában mutatkozik meg. A gyerekszoba padlójára veti magát, ordít, szétszórja a játékokat, vagy dacosan elszalad. A mamája persze utánamegy, és jobb híján fizikai erővel próbálja ráerőltetni az akaratát. Ez - tudjuk jól - nem egyszerű dolog; nem biztos, hogy Peti fog először belefáradni. A kérlelést meg sem hallja, a kiabálásra erőszakosan reagál, van, hogy meg is üti a mamáját. A szülei, akik minden áldott nap ilyen jeleneteket élnek át, teljesen kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzik magukat.

A viselkedészavarok kezelése

A PCIT követői ilyen helyzetben a következő képpen járnak el. A mama rááldoz néhány percet az előkészítésre, és leül a padlóra a legózó gyerek mellé. Belehelyezkedik Pati világába, és visszajelzéseket ad neki a játékáról. Jelzi, hogy vele van, hogy figyel rá, és hogy érti, értékeli, amit csinál. Olyanokat mond neki, mint "Húha, ez asztán a vár, nagyon klasszat csináltál!", megy hogy "Jól sikerült, nem lehetett egyszerű összerakni".
Mindezt nem azért csinálja, hogy minden valós teljesítménytől függetlenül elvtelenül agyba-főbe dicsérje a viselkedészavaros gyereket. Nem az a célja, hogy a viselkedészavar ellenére megvásárolja őt magának. A dicséret, az odafigyelés nem ingyen van. Meglesz az ára. A szülő azt jelzi vele, hogy mindig, minden körülmények között szereti a gyerekét, és hogy hajlandó az adott pillanatban lemondani a kérése azonnali parancsként való teljesítéséről. Ennek az az ára, hogy ugyanezt elvárja a gyerekétől is.

Önkontroll és parancsuralom

A szeretet és a törődés viszonzása abban áll, hogy a gyerek legyőzze a viselkedészavar által diktált impulzivitást, és ő is gyakoroljon önkontrollt. A meghitt együttlétet szükségszerűen egy utasítás követi. Nem udvarias kérés formájában hangzik el, nem opcionális programlehetőség ez, hanem szeretettel kimondott utasítás. Nem az hangzik el, hogy "Jössz vacsorázni kisfiam?" Nem is az, hogy "Befejezted, mehetünk vacsizni?" Ehelyett egyértelmű utasítást mond a szülő, ami tulajdonképpen parancs. "Na, most pedig gyere vacsorázni!".

A PCIT alapelvei

A vielkedészavarral küzdő gyerek persze nem adja olcsón a bőrét. Ellenkezik. Nekilát a szokásos rutinjának: nemet mond, csapkod, ordít, rúgkapál, verekszik. A mamája azonban nem rémül meg, nem pánikol, és nem adja át magát a kétségbeesésnek. Aszerint a rutin szerint viselkedik, amit a PCIT-oktatáson megtanítottak neki a szakemberek. A viselkedészavart két alapvető érték kombinálásával kezeli: szeretet és következetesség.
A dacosan, kihívóan ellenkező gyerek agressszív reakciói nem kapnak figyelmet. Nincs cipelés, vonszolás, könyörgés, és persze nincs pofon. Érvénybe lép az "Amíg hisztizel, nem figyelek rád"-alapelv. A viselkedészavar antiszociális tünetei nem kapnak visszaigazolást a szülőtől. Ehelyett egy olyan büntetésforma kerül elő, amelyik hosszú távon működik: a gyereknek külön kell vonulnia néhány percre: vagyy át kell mennie egy külön erre a célra kijelölt másik helyiségbe, vagy bele kell ülnie egy büntetőfotelbe. A lényeg az, hogy világosan érzékelje: ezzel a viselkedéssel nemhogy figyelmet nem kap, hanem kifejezetten elszigeteli magát.

Szeretet és következetesség

Először persze megpróbál a megszokott módon ellenkezni: kijön a csöndesszobából, fölugrik a fotelből, elszalad. A szülő azonban ezúttal álhatatos marad. Utána megy, és visszaviszii az "elkülönítőbe". A viselkedészavar sürgetésére reagálva a gyerek megint fellázad, de a szülő nem tágít. Ez sokszor megismétlődik, de a szülő végig következetes marad.
A gyerek - viselkedészavar ide vagy oda - egy idő után elfárad, és föladja a harcot. Amint a megállapodott ideig nyugton marad, életbe lép a PCIT második fázisa. A szülő ödamegy hozzá, össze-vissza puszilja, és megdicséri. A normális viselkesdésért már igenis jár a figyelem. A szülő újra kiadja az utasítást, hogy menjenek vacsorázni. Ekkor már van remény arra, hogy az elfáradt és megdicsért gyerek engedelmeskedik. Ez persze megint figyelmet, törődés, dicséretet és a szeretet megkülönböztetetten hangsúlyos megnyilvánulásait vonja maga után. Újra és újra megerősíti a legfontosabb alaptételt: "Téged nagyon szeretlek, ez a viselkedés viszont akkor sem elfogadható."

A leghatékonyabb módszer a viselkedészavarok ellen

A PCIT sem képes persze egyik hétről a másikra visszaszorítani a viselkedészavarok embert próbáló tüneteit. Kitartás és nagyon sok türelem kell hozzá. Eltökéltséget és megingathatatlan szeretetet igényel. Sokáig, szívósan és profi módon kell csinálni ahhoz, hogy komoly eredményekre vezessen. Az első sikerek egyszerű utasítások teljesítését jelentik: "Ülj le az asztalhoz!", "Add ide a sótartót!" A komoly változások, a felfogásbeli módosulások hosszú, közös munkával érhetők el. A viselkedészavarok tüneteinek megzabolázása alapvető, mélystruktúra-beli változásokat igényel, ezeket pedig nem adják ingyen.
Ehhez a szülőknek is képzésre kell járniuk, mégpedig a viselkedészavarban érintett gyerekkel együtt. Kezdetben szakember közreműködésével tanulják meg a módszer lényegét. Amikor mind a hozzáállást, mind a szakmai fogásokat elsajátították, otthon is a maindennapjaik részeivé tudják tenni ezt a módszert.
A kutatások és a statisztikák azt mutatják, hogy a jelenleg ismert módszerek közül ez a leghatékonyabb a viselkedészavarok kezelésében. Vonatkozik ez többféle viselkedészavarra is, például a figyelemhiányos hiperaktív viselkedészavarra és az ellenkező-kihívó magatartásra.

Azoknak, akiket érint valamilyen viselkedészavar a családban, érdemes szem előtt tartaniuk néhány alapelvet. Persze ezek sem mindenható módszerek, hiszen ilyesmi nem létezik. Inkább ötletek arra vonatkozóan, hogy milyen hozzáállással lehet enyhíteni a helyzeten.

Aludjon!

A pörgés miatt rendszeresen nagyon elfárad, és ez megterheli a szervezetét. A kutatások szerint már a szükségesnél fél órával kevesebb alvás is rontja a viselkedészavar tüneteit. Ennek persze a forítottja is igaz: a viselkedészavaros gyerekek minden plusz fél óra alvással állapotjavulást érhetnek el.

Sportoljon!

Már napi húsz perc intenzív mozgás javítja a viselkedészavarok tüneteit. Ebbe érdemes időt és energiát fektetni, mert megtérül.

Egyszerre csak egyet!

Egy viselkedészavaros gyerek számára szinte lehetetlen egyszerre több dologra odafigyelni. Elvégre a viselkedészavar egyik legfőbb tünete, hogy egyetlen feladatra is nehezen koncentrál. Soha ne mondjunk neki olyat, hogy "Tedd el a játékokat, vedd fel a zoknidat, aztán gyere vacsorázni!" Egyszerre egy dolgot kérjünk tőle, elvégre a multitasking még a teljesen egészséges felnőtteknek is szinte lehetetlen, és káros is.

Dicséretet csak azonnal!

A viselkedészavar egyik fő tünete az állandő dicséret- és visszajelzésigény. A PCIT ezt meg is adja a gyereknek. Az viszont létfontosságú, hogy mindez azonnal a dicsérendő dolog után történjen. Ne később, a vacsoránál beszéljék meg, milyen aranyos volt Peti, amiért rendet csinált a szobájában, hanem azonnal a "jóság" után, sőt, már közben!

Szemkontaktus

A viselkedészavarok egyik jellegzetes tünete, hogy a gyerek "kivonja magát az intézkedés alól", kerüli a szemkontaktust. Eleve nehezére esik egy bizonyos dologra koncentrálni, ezért minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy beszélgetés közben megtartsuk vele a szemkontaktust. Ezzel arra késztetjük, hogy legalább arra az időre összeszedett legyen, és ezen a csatornán is tudunk felé pozítív jelzéseket küldeni. Az utasítások is csak akkor működnek igazán, ha egymás szemébe nézünk.

Érintés

A fizikai érintés szerepe óriási a viselkedészavarok kezelésébe. Ez is egy kommunikációs csatorna: éreztethetjük a gyerekkel, hogy szeretjük, hogy vele vagyunk, de azt is, hogy most nem az elszaladás ideje van. Egyszerű éerintés, simogatás, ölelés, puszi - így megy ez.

Ki a zöldbe!

A viselkedészavaros gyerekek számára sokat jelent a mozgás, de legalább ennyire fontos az, hogy mindez a természetben történjen. A valódi zöldben való időtöltés, a kirándulás nyugtató hatású. Egy 2009-es felmérés szerint a városi utcákon való sétálés nem, viszont egy parkban való időtöltés már húsz perc után érezhető javulást hoz a viselkedészavaros gyerekek állapotában.

Kapcsolódó cikkek

- Az Idő?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az Idő? - Mert csak az Idő érti meg, hogy milyen fontos az életben a Szeretet!
Mi is hát a szeretet? Hitetlenkedés, kétkedés, gyanúsítás?! Vagy inkább hit, bizalom és elfogadás?
A szeretet, a szerelem nem egy tündérmese! Nem a szerencsén múlik, és nem a véletlenen, te hozod létre!
Az igazi szerelem több, mint egyszerű, romantikus vonzalom, az barátság is egyben.
"A szeretet mindennek az alapja".
... Igaz, gazdagok vagyunk mi is, mert tudunk szeretni. Csak ne engedjük, hogy elvesszen a szeretet, védjük, őrizzük, hátha még nem késő.
De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet.
"Ott az otthonod, ahol én vagyok és nekem ott, ahol Te vagy - mondtam egyszer annak az embernek, aki azóta is az "otthonom" (Sz. Gy.)