Magyar sorozatgyilkosok: Tévéből tanult a hurkos rém

A magyarországi sorozatgyilkosok közé „hurkos rémként" vonul be Ember Zoltán negyvenhárom éves férfi, aki a saját beismerő vallomása, és a gyanú szerint 1991-től öt személyt ölt meg a Veszprém megyei Szentkirályszabadján. Az áldozatok között volt nevelője és bátyja is, valamint három, nyolcvan év feletti idős ember.
Vallomása szerint 1991-ben a 85 éves nevelőjét egy villáskulccsal ütötte agyon. Erre két komoly oka volt: úgy tudta, a férfi egyszer megverte az édesanyját, továbbá azon is feldühödött, hogy pénz hiányában nem tudott elmenni a falu szüreti báljára.
Nyolc évvel később a bátyjával lakóházuk eladása kapcsán vitába keveredett, mindenképpen értékesíteni akarta a közös örökséget, hogy így pénzhez juthasson. A bátyja ezt ellenezte, ezért leütötte, majd puszta kézzel megfojtotta a testvérét. Éjszaka egy elhagyatott kertben ásta el a holttestet.
Nevelője és bátyja után Ember Zoltán még további három falubeli idős embert gyilkolt meg. Módszere mindhárom esetben ugyanaz volt: a házakba éjszaka tört be, a zajokra felébredő idős embereket leütötte, a kezüket hátra kötözte, majd a nyakukra úgynevezett hóhérhurkot, csúszó hurkot kötött, s a kötél végét a bokájukra erősítette. Az idős embereknek esélyük sem volt az életben maradásra, s lényegében önmagukat fojtották meg elhúzódó, lassú kínhalállal.
A gyanúsított a közönyösen előadott vallomásában azt mondta, ezt a "megoldást" a tévében látta.
Utolsó áldozata egy idős asszony volt. A betörés előtt italozott, majd felvette azt a ruhát, amelyet más gyilkosságok elkövetése során is viselt. A házból összesen 154 ezer forintot és némi arany ékszert zsákmányolt.
Ez után Szentkirályszabadján elszabadult a félelem: az idős emberek személyi hívót vásároltak, vagy jobb híján baltát tettek az ágyuk mellé.
A Veszprém megyei rendőrök több száz személyre vonatkozóan folytattak adatgyűjtést, majd ötven lehetséges elkövető DNS-mintáját hasonlították össze a helyszínen talált nyomokkal. Ez alapján vették őrizetve Ember Zoltánt, bűnösségére semmilyen más közvetlen bizonyíték nem volt.

A tárgyaláson a "hurkos", rezzenéstelen arccal várta ítéletét.
- Előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt Ember Zoltánt bűnösnek találom, és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélem - mondta a bíró. A láb- és kézbilincsben elővezetett rém unott ásítással nyugtázta az ítéletet. 
Ember öt helybélijével - köztük saját bátyjával - végzett 1991 és 2004 között. Mind az öt áldozatnak a pénzéért kellett meghalnia, az utolsó 3 esetben csúszó hurokkal gyilkolt.
- Leírhatatlan kínszenvedésen estek át az áldozatok, saját magukat fojtották meg, agóniájuk legalább fél órán át tartott - emelte ki a bíró.

Ember a veszprémi börtönben ezt nyilatkozta a Blikknek:
- Nem sajnálom egyik áldozatomat sem, igaz, nem is haragudtam rájuk. Rosszkor voltak, rossz helyen - jelentette ki akkor, majd a börtönben elkövetett öngyilkossági kísérleteiről is beszélt. - Egyszer kötéllel, egyszer nikotinnal próbálkoztam.

Ember Zoltán tizenhárom éven keresztül tartotta rettegésben Szentkirályszabadja lakóit. Első áldozatát 1991. októberben (85 éves férfi) egy villáskulccsal verte agyon, 1999-ben a bátyját két kezével fojtotta meg. 2002-ben 88 éves idős nénit, 2003-ban 83 éves férfi halt kínhalált, a nyaka köré font halálos huroktól. Utolsó gyilkosságát 2004-ben követte el, 82 éves bácsit ölt meg.

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.

Kapcsolódó cikkek

A dohánylevélben található nikotint oldotta ki, s ezzel a folyékony méreggel itatta meg áldozatait az asszony. (Fotó: Blikk Újrajátszva.)
"...90 éve zárta le a nyomozást a magyar rendőrség az első igazán ismert magyar sorozatgyilkos ügyében. Kiss Béla cinkotai bádogos és házasságszédelgő nevét ..."
...Báthory Erzsébet sohasem követte el a neki tulajdonított rémtetteket. Koholt vádak alapján indított vizsgálatot ellene Thurzó gróf...
Az áldozatok olyanok voltak, akik súlyos terhet jelentettek családjuknak, nem hajtottak többé semmi hasznot
Egyes történészek ma is ezen a véleményen vannak, és Matuskát csupán a merénylet egyik résztvevőjének tartják (Fotón:Matuska Szilveszter)
Jancsó Ladányi Piroska húszéves korára ötszörös gyilkossá lett, gyermeket ölt, szexuális kielégülést keresve még saját kisöccsét is...
...Amikor a házba belépett, Horváth-Bende János lefogta, majd Pipás Pista a nyaka köré tekerte a kötelet...
Illés Gyula néven született, s párizsi emigrációja idején, 1925-ben jelentek meg első versei