A buszváróban

Álltam az út menti buszváróban, s jobb elfoglaltság híján, amíg a buszra vártam, hallgattam a lágy esőcseppek rapszodikus csapkodását a boltíves, átlátszó műanyagtető alatt. Egy ideig még figyeltem is, ahogy vékony erekbe gyűlve a sima felületen, csordogálnak alá az ereszen. Olykor-olykor a szemközti villanyoszlop kopár látványán ütközött meg tekintetem, ahogy hatalmas gombolyagként tartotta, emelte a fellegek alá az üres gólyafészket. Így váltakoztak pilláimon a tompított képek amíg valami más le nem kötötte tekintetem élességét.
Fiatal kamasz közeledett, lábai alatt cuppogtak a vizes lépések. Fekete sapka, fekete kabát, fekete nadrág volt rajta. Lábain, talán vagy két-három számmal is nagyobb, durva alakú, vasalt bakancs. Félvállára vetve, cifra feliratos, combig lelógó iskolatáskát hordott, a táskával ellentétes oldalon pedig (derekáról) a felső ruházata alól, egy rőfnyi lánc csüngött lábszárig, végén mindenféle nehezéki csecsebecsékkel; volt azon óriás műanyagpók, vasból öntött sas, és bronzhalálfej, csontnyelű kisbicska, átlyukasztott fagolyó, és egyebek. Lehetett úgy tizenhat-tizenhét éves, sápadt arca pehelyzett már.
Közelebb ért, beállt ő is a fedél alá szótlanul. Álmos szemeivel unalmasan, nyeglén mérte végig átlagalakomat, hétköznapi viseletemet. Állt köztünk a töretlen csend; csak telefonjának a gombjai nyekkentek egyet-egyet, ahogy nyomogatta, időtöltésként.
Aztán megérkezett a busz, sercegve kavarták kerekei a flaszteres nyomvályúkban gyűlt esővizet. Fékezett, megállt, nyílt az ajtó és bentről kellemesen enyhe levegő csapott ki.
Jegyet váltottam, elraktam a visszajárót, helyet foglaltam a leszálló ajtóhoz közel, s közben hallottam, amint az ifjú megkérdi a vezetőt:
- Sokára fog indulni ez a szemétláda?
Hangja épp oly nyegle volt, mint a tekintete, a tartása, az öltözete.
- Azonnal, amint megtelik szeméttel – válaszolt kapásból a vezető, és indított.

Kapcsolódó cikkek

Ideje átállítanunk az agyunkat egy új adatra, ha a Föld népességéről beszélünk...
Összedőlt egy sok évig élő nimbusz, a nemes lelkűségről, a nagy lélekről, az ősi tisztességről, az egyenes gerincről.
"Egy oszlop tetején, magasan a város tetején állt a boldog herceg szobra. Tetőtől talpig arany borította..."
A szamurájok rövid kardja, a katana kiegészítője, párja. Főként "segédkardként" funkcionált, vagy magában, beltéri harcoknál.
Te szivárvány-szemöldökű,/ Napvilág lánya, lángölű,/ Dárdának gyémánt-köszörű,/ Gyönyörűm, te segíts engem!
Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul!
A Jónás könyve 1938-ban jelent meg a Nyugatban.
Halottja van mindannyiunknak,/ Hisz percről-percre temetünk,/ Vesztett remény mindenik percünk/ És gyászmenet az életünk.