A buszváróban

Álltam az út menti buszváróban, s jobb elfoglaltság híján, amíg a buszra vártam, hallgattam a lágy esőcseppek rapszodikus csapkodását a boltíves, átlátszó műanyagtető alatt. Egy ideig még figyeltem is, ahogy vékony erekbe gyűlve a sima felületen, csordogálnak alá az ereszen. Olykor-olykor a szemközti villanyoszlop kopár látványán ütközött meg tekintetem, ahogy hatalmas gombolyagként tartotta, emelte a fellegek alá az üres gólyafészket. Így váltakoztak pilláimon a tompított képek amíg valami más le nem kötötte tekintetem élességét.
Fiatal kamasz közeledett, lábai alatt cuppogtak a vizes lépések. Fekete sapka, fekete kabát, fekete nadrág volt rajta. Lábain, talán vagy két-három számmal is nagyobb, durva alakú, vasalt bakancs. Félvállára vetve, cifra feliratos, combig lelógó iskolatáskát hordott, a táskával ellentétes oldalon pedig (derekáról) a felső ruházata alól, egy rőfnyi lánc csüngött lábszárig, végén mindenféle nehezéki csecsebecsékkel; volt azon óriás műanyagpók, vasból öntött sas, és bronzhalálfej, csontnyelű kisbicska, átlyukasztott fagolyó, és egyebek. Lehetett úgy tizenhat-tizenhét éves, sápadt arca pehelyzett már.
Közelebb ért, beállt ő is a fedél alá szótlanul. Álmos szemeivel unalmasan, nyeglén mérte végig átlagalakomat, hétköznapi viseletemet. Állt köztünk a töretlen csend; csak telefonjának a gombjai nyekkentek egyet-egyet, ahogy nyomogatta, időtöltésként.
Aztán megérkezett a busz, sercegve kavarták kerekei a flaszteres nyomvályúkban gyűlt esővizet. Fékezett, megállt, nyílt az ajtó és bentről kellemesen enyhe levegő csapott ki.
Jegyet váltottam, elraktam a visszajárót, helyet foglaltam a leszálló ajtóhoz közel, s közben hallottam, amint az ifjú megkérdi a vezetőt:
- Sokára fog indulni ez a szemétláda?
Hangja épp oly nyegle volt, mint a tekintete, a tartása, az öltözete.
- Azonnal, amint megtelik szeméttel – válaszolt kapásból a vezető, és indított.

Kapcsolódó cikkek

Nyári kánikula ... kitör a vihar...
"...Lobbantsd lángra a szívedet, s hagyd, hogy ez a lángocska eloszlassa az egész elmúlt éved sötétségét!
... Elindultunk, hogy megnézzük a Tarpai hegyet. Én szkeptikus vagyok; - hegy az Alföldön? – gondolom kissé mosolyogva.
"Mire hazaérek a munkából, úgy érzem, mintha kilúgozták volna az agyamat. Kis csöndre és nyugalomra vágyom."
Peregnek a napok, jár az idő kereke. Holnap új év kezdődik.
A zempléni hegyvidék, régi nevén Eperjes-Tokaj Érchegység középső részében, a Hegyközben, Telkibányán voltunk
Az ismeretlen, illető jön felém... Barátsággal röfög... Néz. Bele a szemembe. Megáll. Megszagol.
A stresszhormon feldolgozása szempontjából gyakorlatilag mindegy volt, hogy a "harcolj" vagy a "menekülj" kódolt programnak engedelmeskedtek-e az emberek