A boldogság

A boldogság bizonyára nem állandó, nem hosszantartó, nem végleges állapot. Erre más szavak vannak: elégedettség, kiegyensúlyozottság, sikeresség… Számomra a boldogság valamiféle ritka, felfénylő pillanata az életnek. Szükségképpen rövid ideig tartó felfokozott, eksztázis, önkívület. Ezt az élményt is csak körülírni lehet. Talán valamilyen helyzetnek a tökéletes teljességű, fenntartások és kiskapuk nélküli átélése, az emberek önmagával való tökéletes egysége, ami csak ritkán adatik meg, hiszen tele vagyunk ellentétes vággyal és ellentmondással, de ugyanígy fakadhat egy másik emberrel, egy közösséggel, a világgal való azonosság érzéséből is. Úgy látszik, hogy csak pátosszal beszélhetünk róla. Megélheti az ember a szerelemben, egy művészi élményben, a lelkesültség nagy pillanataiban, a megismerésben, amikor megvilágosodik előtte valaminek az igazi értelme. Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok. A boldogsághoz, ha nem is a boldogtalanság, de a boldogságnak a hiánya is kell, amely elindít valami felé: a törekvés, az erőfeszítés.
Mint ahogyan a szerelmi kielégüléshez kell nemi vágy, az evés öröméhez az éhségérzet, a megértéshez a tudatlanság kínzó felismerése, társak találásához az egyedüllét.  Aki állandóan boldog, az a valóságban sohasem az, ha valaki mindenkit szeret, az senkit sem szeret igazán.
Furcsa dologhoz jutottunk el: szenvedés nélkül boldogság sincsen. Aki nem vállalja azokat a kínokat, amelyekkel az a törekvés jár, hogy az ember újra rendbe tegye az önmagához és a világhoz való viszonyát, az boldog sem lehet soha! Mindennek, ami él, lélegzik, van apálya és dagálya, így a lelkiállapotnak is. És hogy a különféle lelkiállapotnak milyen hevességét éli meg az ember, az  részben a bátorságtól is függ: nincs olyan inga, amely csak az egyik irányba lengene ki. Kis szenvedés kis örömökkel, nagy szenvedés nagy örömökkel jár együtt.
A boldogságot nem „határozhatjuk el”. A boldogság – érzés, az érzéseink pedig nem állnak akaratlagos szabályozás alatt. Mint ahogyan nem határozhatjuk el, hogy holnaptól szeretni fogom azt, akit utálok, sem azt, hogy ellenszenves lesz számomra az, aki rokonszenves, hogy hatni fog rám a zene, holott közömbösen hagy, hogy vidám leszek, holott szomorú vagyok.
És még valami: a boldogsághoz – mint általában az örömhöz – Füst Milán szavaival élve laza lelkiállapot kell. Minden erőlködés, minden görcsösség, minden tudatos előkészület csak egyre messzebb visz az annyira vágyott boldogságtól. Az életben inkább az tapasztalható, hogy a boldogság meglepetés: váratlanul alakul ki bennünk, s éppen ez a nagyszerű benne!
Ám arra talán tudatosan törekedhetünk, hogy a boldogságnak néhány feltételét valósítsuk meg. Ilyen talán a hitelesség. Azt hiszem, hogy az ember önbecsapásai, saját magán való erőszaktevései a boldogság legnagyobb ellenségei. Boldogság csak „hiteles embernek” jut osztályrészül, annak, aki mer és tud a saját vágyai és belső törvényei szerint élni. Végül is az embert annyi ellentétes várakozás és szükséglet veszi körül, hogy nem felelhet meg mindegyiknek, nem lehet rokonszenves mindenkinek, legfeljebb hamisságok és főként saját boldogsága árán.
A nemrég meghalt kiváló pszichológust Mérei Ferencet egyszer megkérdezték, hogy mi a tartalmas, igazi élet titka. Ezt felelte: Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie! Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz. Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. És ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni. Talán ez a titka is annak, hogy az ember néhányszor boldog legyen életében.

Kapcsolódó cikkek

Prof. Dr. Freund Tamás agykutató beszél a lélekről, az agyról, az ateizmusról és az evolúcióról.
Szép viola, viola,/ pipacs égő pirosa,/ vadmentával ölelő,/ sohasem volt szerető!
A kockásliliomok törékenyen állnak a fűben ... Elvarázsolt tündérlányok, kockás lila ruhában... a tavasz lírája.
Erdélyben, pontosabban Marosvásárhelyt születtem, 1969-ben. Székelynek vallom magam. Tiszalúcon nőttem fel
- Egy trópusi szigeten akarok lenni... (Fotó: A tanú című magyar filmszatírából, Kállai Ferenc)
A távolabb eső hadosztályok, hadtestek nem is sejtik, milyen veszélyes helyzet alakult ki Urívnál...
Iktassa ki életéből az önsajnálatot, és találja meg önmagában azt a szilárd pontot, amely nem engedi, hogy összeroppanjon a gondok súlya alatt.
Illyés a puszták népének fia volt. A Puszták népében személyes önéletrajzi mozzanatok mellett...