Az adventi angyalok

Az első vasárnap angyala
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

A negyedik vasárnap angyala
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Kapcsolódó cikkek

2011. december 17-én, Jándon, a református gyülekezeti teremben, meghitt ünnepi hangulatú és rendhagyó, zenés adventi est volt
És lesz-e még/ hogy fölfakad/ a borulat,/ s küld-e a nap/ egy sugarat,
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből,
Mindezt tegyük hittel, reménnyel, szeretettel és örömmel.
Lankatag/ angyalok/ aléló/ sikolya./ Ilona,/ Ilona,/ Ilona,/ Ilona.
A karácsony közeledtével egyre több karácsonyi dal csendül fel. A szép zene segíti a lelket felkészülni. A szívemhez legközelebb a Csendes éj kezdetű dal áll.
"...Ezek után már nem is csodálkoznék, ha a következő napokban a Por és Hamu Egylet felszólítaná a búzát, hogy határolódjon el a földtől
Elhunyt Kemény Henrik, a legendás bábos, Vitéz László életre keltője.